Átfordulás

Itt legalább akkor fejezem be és indulok tiszta lappal, amikor kedvem tartja. (N)agytakarítás letudva...

És most jobb? Igen, jobb.

Most szépen elkergetem azokat rohadt árnyakat...először azt, ami elmúlt, aztán ami még meg sem született...mert az a legrosszabb, ami még nincs is, de már emészt. Hogy miért? Mert jó előre elképzeljük magunknak és rettegünk, hogy máshogy alakul. Aztán persze mindenki azzal jön, hogy Ő nem így akarta, pedig egy nappal előtte még megnyugtatta a lelkét a "Sors-hit"-nek nevezett antidepresszáns...hogy egyik percben nincs semmid, a másik percben meg majd többet kapsz, mint amit el tudsz fogadni...Akkor meg mi a gond? Jó reggelt! A boldogság azoknak van fenntartva, akik hajlandók boldogok lenni...dacára a körülményeiknek.


Milyen baromi könnyű ezt leírni és milyen pokoli nehéz ezzel fölkelni...de mi a francot érsz azzal, ha háttal próbálsz előre menni? Elemzed az egyre jobban elhalványuló emlékfoszlányokat...minél kopottabb a kép, annál többet tudsz a helyére képzelni...minél többet képzelsz oda, annál jobban úgy tűnik majd, hogy bármilyen más út jobb lett volna. Az már nem is érdekel, hogy ha máshogy történt volna, lehet hogy nem ébredtél volna öntudatodra, mint ahogyan most?

"Az idő, amit a rózsádra vesztegettél...az teszi olyan fontossá a rózsádat." Valahogy így lehet az élettel is...ha jó volt, még ha sokszor fájt is, de mindent átformált ott belül...talán túlságosan is, de ezt végképp nem érdemes bánni...

"...egyformán kiélvezni a keserűt, az édest, a jót és a rosszat, mert ezek így együtt alkotják a valóságnak nevezett semmit...", azt a végtelenül letisztult semmit, amit annyira bonyolulttá teszünk...mert ilyenek vagyunk. Képtelenek vagyunk megragadni az apró Pillanatokat, az apró Örömöket...pedig nap mint nap nyomon követnek minket...annyira kevesen foglalkoznak Velük, hogy legtöbbjüket már azelőtt elvitte a szél, mielőtt megszülethettek volna egy mosolyból...egy nevetésből...

És hogy miért kellett akkor elkergetnem a múlt árnyait? Mert nem akarok emlékezni azokra az időkre, amikor még nem gondoltam így...